MENÜ
TANÍT-LAK FEJLESZTŐ KÖZPONT
"A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned Neked kell rajta!"


Kedves Szülők!

 

Örömmel mutatkozom be Önöknek: Hollósi Eszter vagyok, a Kőbányai Nevelési Tanácsadó iskolapszichológusa. 2011 júniusától Csepelen, családias környezetben várom az érdeklődő óvodás és iskolás gyerekeket illetve szüleiket.

Szeretettel és odafigyeléssel fordulok azokhoz a gyermekekhez, akik szüleikkel együtt úgy döntenek, hogy szakember segítségét kérik, hogy átmeneti vagy tartós élethelyzetből adódó akadályaikkal könnyebben megküzdjenek.
Beilleszkedési-kommunikációs nehézségekkel, családi változásokat és kríziseket,
veszteségeket kísérő hangulati és viselkedésbeli tünetekkel foglalkozom, tanulási zavarok hátterében álló esetleges pszichés problémák feltérképezéséhez
és feldolgozásához nyújtok segítő kezet.

Szeretettel várom azokat a szülőket is, akik aggodalommal figyelik gyermekük nehézségeit, úgy érzik, kifogytak eszközeikből, esetleg elakadt gyermekükkel kommunikációjuk, és nevelési tanácsra lenne szükségük, és aktívan részt kívánnak venni a probléma megoldása érdekében.

Szívesen fogadom azokat is, akik gyermekük kiegyensúlyozott és érzelemgazdag lelki
fejlődéséhez úgy is szeretnének hozzájárulni, hogy biztosítják gyermekük részvételét  kreativitás- és spontaneitásfejlesztő, önismereti csoporton.

 

Tisztelettel várom
érdeklődésüket:


Hollósi Eszter

magyartenger@yahoo.de

 

Hírek

  • NILD
    2012-08-20 15:01:35

    A NILD Terápia a különböző tanulási képességeket fejlesztő, komplex terápia.

  • INPP-módszer
    2012-08-20 14:57:43

    A tanulási, magatartási és mozgáskoordinációs problémák háttere és korrekciója

  • AIT auditív figyelemtréning
    2012-08-19 21:57:01

    Csepelen elsőként Auditív Figyelemtréning

Asztali nézet